2024. március 28. csütörtök >> Gedeon  

 
       
   

Kaland >> Motocross

   
 

 

Visontai motocross pálya

 

A település határában 2004-2006 között kialakított pálya kiváló adottságokkal rendelkezik a cross-, quad- és enduro-cross motorosok számára. A régi külszíni bánya területén megépített pálya a Mátra erdeinek nyugalmát nem háborgatva, ám mégis szép természeti környezetben nyújt lehetőséget a sportot hobbi, illetve versenyszinten gyakorló motorosoknak. A pálya mellet tágas depó áll rendelkezésre a gépkocsik és a felszerelés számára, valamint elegendő szabad hely a legfiatalabb generáció tanulásához, gyakorlásához. Ezen a pályán 2006-ben először került megrendezésre a Kelet Kupa amatőr motocross verseny egyik tavaszi futama. Kelet-Magyarországról több mint 130 versenyző érkezett és az egész napos versenyprogramra körülbelül 2000 néző volt kíváncsi. A verseny óta távolabbi területekről is egyre többen látogatják a pályát. A visontai motocross pályát a 2006. évi eredmények elismerése képen, az idei évtől a Magyar Motorsport Szövetség hivatalos versenypályái között kívánja szerepeltetni. A pálya egész év folyamán látogatható a versenyek előtti pályakarbantartásra fenntartott egy hetes időszakok kivételével. A motorosok és vendégek számár a kitáblázott pályahasználati rend betartása a balesetek megelőzése érdekében kötelező. A pálya Visonta község felől aszfaltozott úton közelíthető meg.

 

A visontai motocross pálya nemzetközi minősítés szerzett, így a tervek szerint több rangos versenynek otthont adhat.

 

A napi pályahasználati díj: 1.000 Ft/fő.

Éves pályabérlet: 20.000 Ft/fő.

Információ: 20/981-49-65, 30/9672-657

További információ: www.visontamx.atw.hu

 
 

 


   Háttérképek

   Képernyőpihentető

   Kérdőív a Mátráról

   Feliratkozás hírlevélre

 

Korábbi szavazások

 

Nyitó oldal   |   Oldaltérkép  |   Impresszum   >>   Utolsó frissítés: 2019.02.26.  <<   Lap teteje