Története

A községet a 13. század közepén említik először az oklevelek, ekkor a Rátót nemzetségbeli Domonkos fia István, a királyné lovászmestere kapta adományként az uralkodótól. Az 1300-as években Tar (Tari) Lőrinc, Zsigmond király pincemestere, Hont- és Nógrád vármegyék ispánja a földbirtokos. A település a 15. sz.-ban szerzett mezővárosi rangját később elveszítette. Az 1800-as években gyakran változtak a falu tulajdonosai, így gróf Eszterházy, Draskovits, Reviczky, Almássy.

Látnivalók

Római katolikus templom

Az ősi templom megújulva, teljes szépségében várja látogatóit. Kváderköves szentélye 13. századi, hajója 15. századi, gótikus stílusú. Az 1700-as években barokk stílusban átalakították. A templombelsőben 15. századi freskók találhatók. A templom déli bejáratának előterében látható a Tari család címere. Az épület rendkívülisége a háromkaréjos szentély, mely európai viszonylatban is ritka. A Szent Mihály templom kutatásait 1976-ban kezdte Juan Cabello és Horváth Aliz, melyek eredményeképpen egy középkori birtok története tárult fel. A középkorban lőrésekkel ellátott körfallal tették védhetőbbé a templomot, ez még ma is nagyon szépen látszik, különösen az egykori kastély megmaradt falmaradványaitól a domboldalban. Figyelmet érdemel a templom kertjében felállított néhány 19. századi sírkő.

Várkastély (Rom)

A templom közelében található a kb. 1 m széles, több méter hosszú kőfal két ablak-, alatta pedig egy ajtónyílással. Tar Lőrinc várkastélyának, udvarházának tartják. A templomtól a domboldalba sétálhatunk fel, ha közelebbről is meg szeretnénk szemlélni a csekély falmaradványt.

Az udvarház és a templom a 14. században bírt birtokközponti jelleggel, később a Tari család kihalása után — a 15. században — elveszítette gazdasági és politikai jelentőségét. A török hódoltság az udvarházzal sem tett kivételt. A település elnéptelenedése mellett lassú pusztulásnak indult az udvarház és a templom is. A több száz éves enyészet után nem csoda, hogy a feltárás megkezdésekor szinte alig árult el valamit az épület középkori jellegéből.

Tar Lőrinc pokoljárása

Az 1370 körül Taron született, a Rátót nemzetség Tari ágából származó Tar Lőrinc Zsigmond király kalandos életű lovagja volt. 1405-1407 között honti és nógrádi ispán, 1407-1409 között pedig pohárnokmester lett, majd 1408-tól királynéi asztalnokmester. A források 1426 után már hallgatnak róla. A sokat utazó Zsigmond király kíséretében nem egyszer járt Nyugaton, 1415-ben elkísérte uralkodóját a konstanzi zsinatra, de már előtte 1409-1411 között megfordult Írországban is. Valószínűleg a Zsigmond környezetében megismert pokoljárásról szóló történetek hatására ekkor látogatta meg Szent Patrik purgatóriumát, azt a kéngőzös barlangot, melyet a középkori zarándokok a pokol bejáratának tekintettek. Az itt szerzett élményeiről és látomásairól beszámolt a dublini királyi jegyző előtt, aki írásba foglalta azokat. Ezt a dokumentumot ma a British Múzeumban őrzik. De nemcsak a hivatalos beszámoló, hanem a néphagyomány is fenntartotta emlékét. 1520 körül 13 hexameteres sorból álló latin kivonat maradt fenn abból a versből, mely Tar Lőrinc pokoljárását taglalta, majd 1552 körül Tinódi Sebestyén feltehetőleg ugyanezen költeményből bevette Zsigmondról írott krónikájába Tar Lőrinc látomásainak Zsigmondra vonatkozó részeit. A teljes képhez hozzátartozik, hogy Tar Lőrinc, a település birtokosa korának művelt, tollforgató, világlátott embere, aki a latin és a görög mellett a héber nyelvet is ismerte.

Kőrösi Csoma Sándor emlékpark

A 21. sz. országút mellett áll a buddhista sztupa, melyet a buddhista közösség Kőrösi Csoma Sándor emlékére épített, s a Dalai Láma 1992 nyarán avatott fel. A park szabadon látogatható, a sztupa mellett önálló teremben Kőrösi Csoma utazásairól kapunk információt, egy másik helyiségben pedig a buddhizmusba kaphatunk bepillantást.

Tuzson arborétum

Tarnak híresek az ún. csevice forrásai, melyek a Csevice-patak mentén találhatók az Ágasvár felé vezető sárga jelzésű túraútvonalon. A Csevice-völgyben az erózió által érdekesen kialakított riolitos képződményeket és szikla-teraszokat találunk. Erről az útról közelíthető meg a településtől 4,5 km-re lévő Tuzson arborétum is. A 3,5 hektár kiterjedésű arborétumot Tuzson János (1870-1943) egyetemi tanár telepítette 1925-40 között kísérleti céllal. Itt akkor már volt egy — feltehetően 1898-ban létesült — Erzsébet liget. Abban az évben a Földművelésügyi Minisztérium ingyenes csemetéket adott az Erszébet királyné emlékére létesítendő emlékligetek telepítőinek. Az erdőmérnök, botanikus, kutatásai során elsősorban a fás növények szövettanával, növényföldrajzi és ősnövénytani kutatásokkal foglalkozott. Elsőként végzett szövettani összehasonlító vizsgálatokat az ipolytarnóci ősfenyő kovásodott fatörzsével kapcsolatban. Meghatározása alapján nevezték el a fatörzset Pinus tarnóciensis-nek. Több gyűjtőutat tett Oroszországban és a Balkánon. Tuzson János a csemetenevelés, növénynemesítés mellett gyógynövénnyel is foglalkozott. Az élőfa-gyűjteményben 21 fenyőféle, 6 különleges lomblevelű és többféle cserjeritkaság található. A kert egyik legszebb fája a kb. 70 éves, 290 cm törzskerületű atlaszcédrus. Az arborétum szabadon látogatható.

Érdekesség

„…Válla fölött a Mátra tetején már átszüremlett egy kevés fény a napból, ami el fog jönni egészen biztosan.

A tündérek most lejthetik táncukat a harmatos, hűvös fűszálak és fodros virágkelyhek felett. Már egészen nedves lehet a lábuk.

A falu még csendes volt mikor áthajtott a házak között imbolygó aszfalt mély, éles peremű buckáin.

A templom a falu szélén álló dombon már várt rá, mert a templom fehér falaival már tudta, hogy az ember a fényképezőgépével újra el fog jönni most már mindig, mint ahogy évente visszatérnek a fecskék az öreg faereszek alá és a gyöngybaglyok is a denevérek mellé a templomhajó padlásának vastag, égett gerendáira.

A templom már évszázadok óta ott várt a falu szélén a házak mögött, hátában a hegyre felfutó temetővel és egykori gazdája, Tar Lőrinc úr egykor büszke várával, és visszaemlékezett a századok változásaira ezen a vidéken. A jobbágyok a torony lábánál némán meghúzódó apró házaikból minden héten fellátogattak hozzá, jeles ünnepeken, meg temetéskor, keresztelőkor vagy csak úgy, a szokás miatt, mert így volt ez mindig, így látták apjuktól, nagyapjuktól. Az asszonyok nagy, fekete kendőkben, a férfiak fényes, fekete ruhákban.

A vidék urai is be-betévedtek, legalább az ünnepek idején kicsit lenyugodni, az Úr igéjét hallani, nyáron a jó, hűvös falak között nyugtatni kiizzadt testüket egy-egy mátrai vadászat után.

A jobbágyok születtek és haltak az élet örök körforgásában és uraik is megtértek időnként a birtokuk földjébe, így elfogytak szépen lassan, mint a rabló hordák is a környékről.

De ez a mostani ember minden héten megjelent egy idő óta a vasárnapi hűvös hajnalokon, amikor az ébredező nap épphogy csak átbukott a Hét Vezér Koporsóján, hogy felállítsa három lábú állványát a főhajóban, szemben az oltárral és négy perceket exponáljon a hidegben, mozdulatlanul.

A templom már várta az idegent, aki szintén el akart vinni belőle valamit, mint elődei évszázadokkal korábban.

A férfi megállította a kopott Saabot a dombon a templom fehérre meszelt kőkerítése mellett és kiszállt a sötét hidegbe. Szemben vele, az út másik oldalán Pokoljáró Tar Lőrinc úr vára állt egykor, de ma már csak lakótornyának csonka fala magasodik a föld fölé, ami alatt falak fekszenek némán, őrizve a titkokat, amiket láttak régen holt uraik életéből. A falak keretezte földalatti termekben nagy kőkádak és prések vannak visszatemetve és még ki tudja mi, amit Juan, a spanyol régész nem tudott felszínre hozni.”

(Kohári Csaba: A tenger fölött az ég)