2024. március 29. péntek >> Auguszta  

 
       
   

Települések >> Mátraszentlászló

   
 

 

Három falu temploma

1942-ben szentelték fel a mára a Felső-Mátra egyik jelképévé vált templomot, amelynek Szent István király a védőszentje. Turisták ezrei látogatják évente, hiszen kényelmes turistaútvonal halad el mögötte, a Mátraszentimrét és Mátraszentlászlót összekötő jelzés. A templom mögött jellegzetes szép követ pillantunk meg, az ún. Stuller-követ.

 

A templom építésének helyéről és körülményeiről megoszlanak a vélemények. Több nézet ismeretes. Az egyik szerint az egri érsekség elképzelése az volt, hogy a három falunak — Mátraszentimre, Mátraszentlászló, Mátraszentistván — legyen közös temploma, mely köré majd települnek az emberek, így idővel centrum lehet a települések életében. A három falu azonban sehogyan sem tudott megegyezni a pontos helyről, ezért az érsek kijelölte a három falutól közel azonos távolságra lévő pontot.

„Terméskő felvértezetében,

Szürkén, majdnem fenyegetőn,

Égbeszúró háromszög fejjel

Áll a templom a hegytetőn.

Várnak néznéd: három falucska

Süvegeli a zord tetőt:

A fakanál-faragók népe

Meg a szénégetők.” (Sík Sándor: Jézus a Mátrában, részlet)

 

Vörös-kő-kilátó

Mátraszentlászlón a műút Mátraszentistván felé vezető kanyarjától gyalog percek alatt — jelzett turistaúton — kis emelkedővel elérjük a Vörös-kő-kilátót. A szép körpanoráma kedvéért mindenképpen érdemes felgyalogolnunk, tiszta időben látszanak a Tátra csúcsai is. A régi, igen rossz állapotban lévő kilátót elbontották, és új kilátót emeltek a helyére, bár még szélcsendes időben is meglehetősen erős a kilengése. A kilátó nevét feltehetően a hegyet alkotó vöröses színű kőzetről kapta, ezeket a turistaút mentén is megnézhetjük.

Vissza a térképhez >>


   Háttérképek

   Képernyőpihentető

   Kérdőív a Mátráról

   Feliratkozás hírlevélre

 

Korábbi szavazások

 

Nyitó oldal   |   Oldaltérkép  |   Impresszum   >>   Utolsó frissítés: 2019.02.26.  <<   Lap teteje