2024. október 4. péntek >> Hajnalka  

 
       
   

Települések >> Mátraszentistván

   
 

 

A három „szent” falu közül Mátraszentistvánban véget ér az országút, innen már csak gyalogosan lehet folytatni a kirándulást. Hangulatos panziók, felújított üdülők, egyszerűbb szálloda is a vendégek rendelkezésére áll. A Vidróczki csárda kertjében állíttatta fel a csárda tulajdonosa, a Kanizsa házaspár 2006. augusztus 20-án a falu névadójának Szent István királynak a faragott mellszobrát.

 

Vidróczki csárda és emlékfal

Vidróczki csárda jellegzetes portája már a múlt század közepén is csárdaként üzemelt. Az étterem része a kockás abrosszal, a kandalló melletti nyereggel, alacsony gerendázatával, apró ablakaival olyan, mintha egy történelmi film díszletébe csöppennénk. A csárda elülső része már inkább a mai kor szellemében fogant, falán időszaki kiállítás mutatja be a híres-hírhedt betyár életét. A szöveges ismertetőhöz jól illeszkednek a faragott életképek, melyek a betyár kalandos életének egy-egy állomását mutatják be. S hogy egészen „betyáros” hangulatban legyünk, a betérőket életnagyságú, faragott Vidróczki szobor fogadja.

 

Vidróczki Márton a Heves megyei Mónosbélen született 1837-ben. Alig múlt húsz esztendős, amikor besorozták a császári seregbe, ám négy évvel később megszökött. A büntetés sem riasztotta el, többször is megszökött végül a mátrai erdőkben bújdosott, rettegésben tartva a Heves, Nógrád, Borsod és Gömör megye jómódú polgárait. 1873-ban halt meg, a szájhagyomány szerint egyik embere végzett vele. Neve ismerősen cseng Kodály Zoltán „Mátrai képek” című munkájából is.

 

Sípark

A mátraszentistváni sípark kialakítását 2002 októberében kezdte meg a Digitroll Kft. A hajdúszoboszlói székhelyű cég az elmúlt három évben is jelentős fejlesztéseket hajtott végre, s további bővítéseket terveznek. Az év minden szakában már a panoráma kedvéért érdemes ellátogatni ide, hiszen Mátraszentimre, Bagolyirtás látképe mellett tiszta időben a Tátra csúcsai is jól látszanak. Érdekesség, hogy maga a sípark viszont Mátraszentistvánból, a Virág utca végéből nyújt szép látványt, háttérben a Három falu templomával.

Vissza a térképhez >>


   Háttérképek

   Képernyőpihentető

   Kérdőív a Mátráról

   Feliratkozás hírlevélre

 

Korábbi szavazások

 

Nyitó oldal   |   Oldaltérkép  |   Impresszum   >>   Utolsó frissítés: 2019.02.26.  <<   Lap teteje