A Mátra erdős táj, változatos erdőtársulásokkal.
Legjellemzőbb erdőtársulásai a cseres-tölgyes erdők. A cseres-tölgyeseket
északon 550 m, délen 650 m magasság körül gyertyános-tölgyes, majd
bükkös váltja fel. 900 m fölött magashegyi bükkös található Kékes,
Galyatető, Piszkéstető északi lejtőin.
A Mátra északi hűvös lejtőin több magashegységi
faj talált életteret. A legszebb, montán bükkös erdőtársulás a Kékes
északi oldalában sok
ritka növényfajnak ad élőhelyet. Itt él a piros virágú, tüske nélküli
havasi, vagy bérci rózsa (Rosa pendulina), a pávafarkú salamonpecsét
(Polygonatum verticillare). Az északi oldalakon hársas törmeléklejtő
erdők és szurdokerdők jelzik a sajátos mikroklímát. Növényritkaságuk
a poloskavész (Cimicifuga europaea), a kék virágú, nyáron nyíló havasi
iszalag (Clement alpina), a köves helyeken jellemző erdei holdviola
(Lunaria rediviva), a hármaslevelű macskagyökér (Valeriana tripteris).
Több védett páfrányfaj él itt, a szőrös vesepáfrány (Polystichum
braunii), a karéjos vesepáfrány (Polystichum aculeatum), és a hazánk
területén
csak itt élő havasi szirti páfrány (Woodsia alpina).
Az északra kinyúló gerinceken a jégkori reliktumnak
tekinthető lila csenkesz (Festuca amethystina) él. Legközelebbi
élőhelye a Budai-hegység, itt az északkeleti hegyvidéken másutt nem
is található.
A sziklákon a Parmelia conspersa nevű zuzmó az
úttörő növény. A sziklák repedéseiben az áttelelő levélzetű, alig
10 cm-es északi
fodorka
(Asplenium septentrionale), a szürke levelű, fehér, vagy
rózsaszínes pártájú,
30 cm körüli magasságú fürtös kőtörőfű (Saxifraga paniculata),
a sárga kövirózsa (Jovibarba hirta) és a varjúháj fajok
telepednek meg. A Mátrában
csak a Gazos-kő sziklafalán fordul elő az alacsony termetű
sziklai ternye (Alyssum saxatile).
A vékony termőtalajú andezitsziklákon nyílt sziklagyep
alakul ki, a vastagodó talajon fokozatosan záródó sziklagyep nő
a sziklai csenkesz
(Festuca pseudodalmatica) és a magyar perje (Poa pannonica
subsp. scabra)
állományaival. A sziklagyep társulások gyöngyvesszős
cserjékkel szomszédosak. A névadó növény, a szirti gyöngyvessző (Spiraea
media) 1 méter magas,
nehezen áthatolható bozótokat alkot, melyben a mátrai
madárbirs
(Cotoneastor matrensis) is otthonos.
A Mátra fajgazdag hegyi rétjein fordul elő többek
között a kornistárnics (Gentiana pneumonanthe), a fekete kökörcsin
(Pulsatilla pratensis
subsp. nigricans), és a gömböskosbor (Traunsteinera
globosa).
A vizes, nedves helyeken különlegesség a hegyi
perje (Poa remota), amelynek valamennyi hazai előfordulási
helye a Kékes
tömb északi
lábánál található. Tavaszi időszakban vízzel
borított cseres tölgyesben a kockás
liliom (Fritillaria meleagris) él egyetlen mátrai
élőhelyén.
A Mátra déli oldalán, a lejtőlábi melegkedvelő
tölgyesek és tatárjuhos lösztölgyesek átmeneti
állományokat
alkotnak, erdős-sztyepp elemekkel.
Ilyet láthatunk például a mátrafüredi Dobogón.
A Mátra változatos vegetációjához fajgazdag
állatvilág kapcsolódik. A csigák közül
egyes ritka fajok
a jégkori klíma emlékét
őrzik: hideg, mikroklimatikus zugokban
maradtak fenn, túlélve a melegebb,
szárazabb
periódusokat. Ilyen fajok például a Discus
ruderatus, amely az öreg hegyvidéki bükkös
egyik jellemző
csigafaja, vagy
a Cochlodina
cerata,
Ruthenica filograma, Helicigona faustina.
A magasabb rendű gerinctelen állatok terén
a leglátványosabbak a nappali lepkék.
A Mátra hegyvidéki
és sziklai bükköseiben
még előfordul
a hegyi
fehérlepke (Pieris bryoniae) kisebb népessége.
A gyertyános-tölgyesek, hűvös, párás
tölgyesek rezgőnyárakban gazdag szegélyein
él az
Európa szerte ritka nyárfalepke
(Limenitis populi).
Hazánkban, a Mátra patakvölgyeiben
éri el elterjedésének határát a keleti gyöngyházlepke
(Argynnis laodice).
A Mátrától nyugatra
már nem
fordul elő ez az elegáns lepkefaj.
A száraz sziklai cserjések dekoratív nappali
lepkéje
a nagy fehérsávoslepke
(Neptis
rivularis). Tápnövénye
a szirti gyöngyvessző (Spiraea media).
A Mátra hidegvizű patakjaiban fejlődik
a hegyi szitakötő (Cordulegaster
bidentata) lárvája.
A fekete-sárga
színezetű imágó azokat a 800
méter fölötti szakaszokat kedveli,
ahol az
erdő a patak fölött összezárul.
Kizárólag bükkösökben fordul elő
a ritka havasi cincér (Rosalia alpina).
A Mátra ritka és védett kétéltű hüllő
fajai az alpesi gőter (Triturus
alpestris), sárgahasú
unka (Bombina
variegata), erdei- és gyepi
béka (Rana dalmatina, R. temporaria),
foltos szalamandra (Salamandra
salamandra). Találkozhatunk még erdei- és vízisiklóval
(Elaphe
longissima, Natrix natrix), melyeknek
néha
nagyobb méretű példányai
kelthetnek
riadalmat.
Félni nem kell tőle, de nem szabad
bántani, mert ha befogják, bátran
támad és harap.
A lábatlan
gyík (Anguis fragilis),
fürge- és zöld
gyík (Laccerta agilis, L. viridis)
szintén él a területen.
A nagy területű, zárt erdőknek,
illetve a környező peremterületeknek
igen
gazdag a
madárvilága.
A fészkelő rajok listáján
több fokozottan védett faj szerepel.
A legnagyobb európai sasok
egyike a parlagi
sas (Aquila heliaca), mely féltve
őrzött fészkelő madarunk. Fő
eledel a
termetéhez képest meglehetősen
kicsi ürge és hörcsög. A kisebb
termetű
kis békászószas
(Aquila
pomarina)
is szórványosan
fészkel. Egyik
legértékesebb és legszebb madarunk
a kerecsensólyom (Falco cherrug).
Sajnos évről-évre
kisebb számban költ a területen.
A közönségesnek
mondható egerészölyv (Buteo buteo)
mellett szórványosan fészkel
a darázsölyv (Pernis
apivorus), és a ritkább kígyászölyv
(Circäetus gallicus). A baglyok
közül az
uhu (Bubo bubo) képviseli a legnagyobb
eszmei értéket. Ritka fészkelő
madár a császármadár (Tetrastes
bonasia),
amely hazai viszonylatban is
különlegesnek számító, fokozottan
védett faj.
Gyarapodó állománya figyelhető
meg a hollónak (Corvus orax).
A közel
varjú nagyságú fekete harkály
(Dryocopus martius) sem számít ma már ritkaságnak.
A gyors sodrású. tiszta hegyi
vizű patakok
ékessége az
alig 1-2 párból
álló vízirigó
(Cinclus cinclus)
állomány. Értékes színfoltja
az összefüggő, zárt, háborítatlan
idős erdőknek
a
fekete gólya (Ciconia
nigra).
A Mátrában számos védett emlősfaj
is élőhelyet talál. Az idős,
lombos erdők
korhadt fatörzseiben
talál
menedéket számos
denevérfaj,
ezért
az erdőgazdálkodás során ezen
faegyedek kiemelt védelme szükséges.
Fontos
élőhelyet jelentenek
a Mátrában
az érckutatások után
visszahagyott bányavágatok,
tárók. Itt található az Északi-középhegység
egyik
jelentős hosszúszárnyú denevér
(Miniopterus schreibersi) állománya,
amely
mintegy 3-4000 példány közönséges
denevérrel (Myotis myotis)
alkot kolóniát.
A tájvédelmi körzet területén
előfordul nyuszt (Martes martes)
és a borz
(Meles meles).
A vadmacska (Felis sylvestris)
az érintetlen idős erdők
lakója. Igen
óvatos, rejtett
életet él. Másik
macskaféle
ragadozója
a hegyvidéknek
az igen ritka, csak szórványosan
előforduló fokozottan védett
hiúz (Lynx lynx).
A hazai erdős vidékek vadjai
a Mátrában is otthonra
találtak. A gímszarvas
(Cervus elaphus),
az őz
(Capreolus capreolus),
a vaddisznó (Sus scrofa),
nagy számban él itt, melynek
a
természetvédelem „nem
nagyon örül”. A sikeres
vadászat
érdekében általában
nagyobb a számuk,
mint
az erdők vadeltartó képessége.
Ezért a károsítások sok
helyen nagy mértékűek.
A nagyvadak közül idegen
a tájban a muflon (Ovis
musimon), melynek
őshazája
Korzika.
A Mátrába
1924-ben telepítették
a természetvédelmi
szempontból káros fajt.
(A Mátra linkhez tartozó anyagok összeállítása a
Mátrai Tájvédelmi Körzet támogatásával készült) |