Mátraháza | Kékestető

Mátraháza

A Mátrai Állami Gyógyintézet két egysége a mátraházai és a kékestetői. A napsütéses órák száma itt meghaladja az évi 2000 órát. A kedvező természeti adottságokhoz tartozik, hogy a hőmérséklet napi ingadozása kiegyenlített, nyáron nem haladja meg a 26 fokot. Hegyvidéki sajátosság az alacsony páranyomás és a magas nedvességtartalom.

A magyar tüdőbetegek számára az 1900-as évek elején csak a közkórházak álltak rendelkezésre. A jómódúbb családok Ó-Tátrafüredet (ma Szlovákia) keresték fel. Az első világháborút lezáró trianoni béke után azonban keresni kellett olyan új helyet, amely biztosítja a tüdőbetegek gyógyulásának ideális feltételeit. A tüdőbetegek kezelésére tervezett az akkori kormányzat egy intézetet. A Bükk és Mátra közül azért döntöttek az utóbbi mellett, mert akkor még nem volt készen az Eger-Lillafüred-Miskolc közötti műút. A másik ok, ami a Mátra mellett szólt, a tervezett intézet vízszükségletének biztosítása. A Mátraháza melletti Szent László-forrás nemcsak akkor biztosította a megfelelő vízmennyiséget, hanem a mai napig is fontos szerepet tölt be a vízellátásában. A tervező-bizottság végül a Gyöngyös város határában lévő, a város tulajdonát képező „Nagy-Somor-rétet” jelölte ki az építésre. Jendrassik Alfréd műépítészt 1927-ben bízták meg a szanatórium tervezésével, aki nem érhette meg az építkezés befejezését, 1932-ben meghalt. Ez év júniusában nyitotta meg kapuit Magyarország első 300 ágyas tüdőszanatóriuma, a kor szellemének megfelelően Horthy Miklós nevét viselte.

A második világháború az épületben is jelentős károkat okozott, a felszerelést szinte teljes egészében elhurcolták. 1945 elején dr. Lányi Andor kapott megbízást az intézet újraindítására. Öt évvel később tudták az eredeti 300 ágyas intézményt visszaállítani a gyógyítás céljaira. 1959-62 között lakótelep épült az intézet dolgozói részére. A főépületben felszabaduló szálláshelyeken újabb 100 ágy kialakítására nyílt lehetőség. 1980. január 1-jével. a három mátrai szanatóriumot — Mátraháza, Kékestető, Parádfürdő — az Egészségügyi Minisztérium Mátrai Állami Gyógyintézet elnevezéssel összevonta. Mint minden átszervezés akkoriban, ez sem járt sikerrel. 1994 január 1-jén a parádfürdői egység kivált az integrált intézetből és azóta önálló szanatóriumként működik tovább. A rendszerváltás óta a folyamatos átszervezések, ágyszámleépítések eredményeképpen több mint ötszázról 250-re csökkent az OEP által finanszírozott ágyak száma. Napjainkban 2-3 ágyas, fürdőszobás szobákban lehetőség van a regenerálódásra orvosi beutaló nélkül is.

Kékestető

A csúcs közelében találjuk a kékesi szanatóriumot — a Mátrai Állami Gyógyintézet egységét —, melyről kevesen tudják, hogy az 1930-as években polgári szállodaként épült. Építését Csonka János (1852-1939), a porlasztó feltalálója finanszírozta szabadalmi díjából.

Érdekes adalék ennek története. 1891-ben Bánki Donát és Csonka János együtt mentek haza a Műegyetemről, útközben megpillantva egy virágárus lányt, aki vizet permetezett a virágokra egy kölnisüvegből. Az anekdota szerint Csonka ekkor felkiáltott: Itt a megoldás! A porlasztót 1893 februárjában szabadalmaztatták.

Csonka felkereste Gyöngyös város tanácsát, hogy biztosítsanak számára az ország legmagasabb pontján, Kékestetőn 30 hektár területet magaslati gyógyszálló építéséhez. A város is lehetőséget látott a tervben, így rendelkezésére bocsátotta a területet. Csonka János Miskolczy László tervei alapján megépítette az ország legmodernebb szállodáját az ország legmagasabb pontján. Biztosította az energia- , csatorna-, telefonszolgáltatásokat, valamint Mátraházáról megépítette a Kékestetőre vezető 5 km-es utat. A szállodát 1932-ben nyitották meg 150 ággyal. Érdekesség, hogy a korabeli vélekedés szerint az ekkoriban épült galyatetői Nagyszálló elsősorban a polgári középosztály igényeit szolgálta ki, míg a kékestetői gyógyszálló a jómódú zsidó családok számára vált gyógyhellyé.

Társas helyiségek, teniszpálya, korcsolya- és két sílesiklópálya szolgálta a kulturált kikapcsolódást. A gyógyszálló szolgáltatásait anyagcserezavarokban, asztmában, légúti zavarokban, álmatlanságban szenvedő betegeknek ajánlották. A szolgáltatások napi ára a szobák komfortfokozatától függően 10-32 pengőig terjedt, a felhasznált gyógyszerekért külön kellett fizetni. A magas költségek miatt 1932 és 1942 között összesen 754 beteg vette igénybe a gyógyszálló szolgáltatásait. 1937-38-ban még egy épületrésszel toldották meg az épületet. Az intézet a második világháború alatt egy évig német hadikórház volt. A berendezések zöme tönkrement, a megmaradt ingóságokat a környékbeli falvak lakosai hordták szét.

A háború utáni újjáépítést a Csonka család folytatta, ám 1949-ben a szállodát államosították. 1950-ben az Egészségügyi Minisztérium nyitotta meg, mint Magyarország magaslati gyógyintézetét 270 ággyal. Később gyermekosztályt is kialakítottak, szanatóriumi tartózkodásuk ideje alatt általános iskolai oktatásban részesültek a beteg gyermekek.

Az 1970-es évektől kezdve folyamatosan napirenden volt a gyógyszálló rekonstrukciója. A legjelentősebb átalakításra azonban csak 1991-ben került sor, a felújítás után 2-3 ágyas, fürdőszobás, televízióval felszerelt szobákat alakítottak ki.

Napjainkban a klimatikus gyógyhely adottságait kihasználva elsősorban az idült légzőszervi és pajzsmirigy betegek gyógyítása történik. Általános kikapcsolódásra és regenerálódásra is lehetőség van, melyhez orvosi segítség és tanácsadás kapcsolódik. Különösen az allergiások számára kedvező, hogy a levegő por és pollen szegény, a házi poratka ezen a magasságon már nem él meg. Mozgásszervi panaszok esetén fizikoterápiás kezelésekre is lehetőség van szakorvos irányításával. Krónikus légzőszervi bántalomban szenvedőknél inhalációs kezeléseket alkalmaznak.